beköltözök a városba

őt várja a város

hallottam egy aranyos viccet évekkel ezelőtt: a férj mondja a feleségének - drágám, ha bármelyikünk meghal, akkor én beköltözök a városba.

közeledik a napja a 6x 'ünneplésének'. 60.jpgfurcsa így beszélni arról a napról, amelyet vártam, de most már - hogy ilyen közelségbe került -, mégsem annyira kedvelek. mit is kell ünnepelni rajta. azt, hogy megérem, megélem - remélem. de ez csupán a szerencse dolga. mondják, hogy meg van írva (szép magyarosan) mindenkinek a sorsa. az enyémben tehát ez van benne. lehet, hogy még sok kerek évforduló is lesz az ünnepek között, de már nem annyira nagy ünnep. kifelé az erdőből...szép dolog, hogy annyi ideig befelé mentem, de ki tudja, hogy mikor voltam a felénél, ahonnan már kifelé ballag az ember. mert ballagunk az érettségikor, de ballagunk már megint. mert arra vagyunk képesek. akkor meg mit is ünnepelünk? a lassan, de biztosan örök igazságát? s az kinek jó? nekünk és/vagy a gyerekeinknek? szerelmemnek? másfajta örömök léteznek már számunkra, mint korábban. ez persze természetes. rá is jövök, hogy bizony más ez a nap, más ez a mosoly, de a szemek, azok ugyanazt mondják, mint régen. ugyanazt közlik velem, hogy minden nap érezze az ember a törődést, a szükséget, az arcot, a kéz simogatását, a képet régről, mostról, mert semmit sem változott...

hát akkor? mi lesz ezután? csak a kis dolgokban történik változás: a járás lesz lassúbb, a mozdulatok lesznek vigyázóbbak, a gondolat még marad elég sebes, fiatalos, legalábbis én így gondolom. na ez az, amit a környezet nehezen fogad el, mert látják, hogy állandóan változik valami, amit én nem leszek hajlandó - csak kisebb vagy nagyobb késéssel - elfogadni.
megpróbálok néhány dolgot megcsinálni, amit kihagytam korábban, de mindebből a pillantás marad meg magabiztosan. kérdőn, kérőn, megengedőn és beletörődően. remélem. mert azt tudom, most még igen, hogy nagyon el lehet rontani az utolsó kört, a befutót, a hajrát idill.jpgazzal, ha az ember nem figyeli mások rezdüléseit, azt hiszi, hogy csak ő van, akivel törődni kell. inkább arra kell ügyelni, hogy másokat fontosabbnak láttassunk, ezzel is elterelve a figyelmet a magunk gyengeségeiről. mert mindenki fontos. van, aki nagyon fontos. a legfontosabb. aki ismer, tudja, hogy mi zajlik bennem, fáj neki, hogy az lettem, aki. neki kell a boldogságot megadni, hogy ne érezze sosem azt, hogy ami van, az majd egyszer már nem lesz. az összes napot, hetet, hónapot és évet neki ajándékozni, mert nekem már úgyis az. vele. mert akárhogy is viccelődök a 'beköltözök a városba' szlogennel, nagyon nem lenne hiteles, ha én költöznék be. a város őt várja, mert neki jár az ottani megnyugvás. mindazért, amit nem tudtam megadni neki. mert nekem megvolt mindenem: ő. tehát jár neki a költözés...

Ne bánkódj, hogy megöregedtél, van akinek ez nem sikerül.